Megújulás

Láttál már növényeket rágcsáló hernyót? Eszedbe szokott-e ilyenkor jutni, hogy ő az, aki majd jóllakottan begubózik, hogy hetek múlva szépséges pillangóként lásson újra napvilágot és virágról virágra szálljon? Az igazi megújulás szimbólumaként szokták emlegetni ezt a képet, amiről emberi életünkben is talán sokan álmodunk. De vajon tudjuk-e, hogy mi történik a gubóban a hernyóval? És tudjuk-e, hogy miben rejlik a saját megújulásunk titka?

Kávéházi beszélgetésünkön közösen keressük a megújulás titkait, klasszikus és modern filozófusok jól bevált, gyakorlati tanácsaiból kiindulva.

A megújulást általában a tavaszhoz kapcsoljuk, de érdemes megfigyelni, hogy a kínai szemlélet szerint ez már a Fém elemmel, ősszel elkezdődik. A föld csak akkor marad termékeny, ha elegendő utánpótlást kap. Ha a lehulló, fonnyadó termésből és levelekből az eső nem mosná be a földbe a tápanyagot, akkor tavasszal nem lenne miből erőt merítenie az új hajtásnak. Ez adja meg az elmúlás értelmét: a látszólagos pusztulás a jövőbeli születést táplálja. Mai napunk értelmét az adja, hogy megalapozza holnapi lépéseinket.

A természetet nem az idő múlására emlékezteti az évszakok váltakozása… az embert sem kellene. Az idő nem múlik: az idő a saját farkába harap… és itt vagyunk megint a megújulás küszöbén. Évről évre a természet megifjodásának vagyunk tanúi: a talaj, a rügyek, az állatok, az égbolt színei… minden újjászületik. Mintha magától, minden erőfeszítés nélkül történne az egész, mert a felszín csupa öröm és virágzás, de nem látjuk a mélyben végbemenő folyamatokat.